udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
2
találat
lapozás: 1-2
Névmutató:
Morus Szent Tamás
2004. április 25.
Morus Szent Tamás mártírhalála előtt írt szellemi végrendelete, amelyet a Mohács utáni magyarság létkérdéséről írt két magyar nemes filozofikus párbeszéde formájában, Erősítő párbeszéd balsors idején /Szent István Társulat, Budapest, 2004/ címmel először jelent meg magyar nyelven. A könyvet Tempfli József nagyváradi megyéspüspök és Szőcs Géza író részvételével ápr. 24-én mutatják be a budapesti nemzetközi könyvfesztiválon, a Budapest Kongresszusi Központban. /Először magyarul! = Vasárnap (Kolozsvár), ápr. 25./2006. december 3.
Az erdélyi vértanú és hitvalló püspökökre, Bogdánffy Szilárdra, Márton Áronra, Scheffler Jánosra emlékeztek, akik a kommunista idők egyházüldözése idején kiálltak az egyház, a nép mellett. A nagyváradi Szent László Gimnázium hitoktatói és lelkészei november 24-26-a közötti emlékversenyt hirdettek meg. A tíz erdélyi és partiumi katolikus iskolából nyolc líceum három-három fős csapata vett részt a vetélkedőn. A résztvevők megkoszorúzták Bogdánffy Szilárd püspök szobrát. A Szent László Gimnázium színjátszó csoportja Morus Szent Tamás élete egy részét jelenítette meg. Az első díjat a nagyváradi Szent László Gimnázium csapata nyerte, a másodikat a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Gimnázium diákjai, a harmadik helyen két azonos pontszámú csapat osztozott, a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium és a szatmárnémeti Hám János Iskolaközpont csapata. /Farmati Anna: Boldog jelöltek. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 3./
lapozás: 1-2